Minél gyorsabban

 

Bizonyára Ön is került már olyan helyzetbe, mikor gyorsan, s ha lehet, egyszerűen szeretett volna egy bizonyos összeghez jutni.  Ilyenkor két lehetőség jöhet szóba, végig járni az ismerősöket, rokonokat, vagy eladni valami vagyontárgyat.
Pedig erre van egy egyszerűbb és gyorsabb megoldás is: a személyi hitel, személyi kölcsön.

A személyi kölcsön az egyik leggyorsabban folyósítható hitel, átlagosan egy héttel az igénylés után már hozzá is juthat az összeghez.
Egyik nagy előnye, hogy szabadon felhasználható bármilyen célra, nem szükséges a felhasználás célját igazolni.

A személyi kölcsön, tulajdonképpen nem más, mint magánszemélyek kisösszegű kiadásait fedező, jövedelem alapú kölcsön.
Tehát, ha nem szeretné ingatlanját megterhelni, vagy nincs is bevonható ingatlanja, ez a hitelfajta a legideálisabb Önnek, mert fedezetként kizárólag az igénylők igazolt jövedelmét veszi alapul.

 

Leegyszerűsítjük Önnek

 

Próbált már személyi hitelt igényelni, de konkrét válasz nélkül utasították el?
Szinte vég nélkül sorolhatjuk az elutasítás leggyakoribb okait, a munkaszerződés típusa (meghatározott időre szól), a már hitellel terhelt folyószámlán át, egy lezáratlan vállalkozói évig.
Ezek közül elég csak egyetlen pontban bukni a bankok által szabott feltételeket, máris elutasító választ kapunk.
Ezért szükséges a személyi kölcsön hitelfeltételeiről pontosan tájékozódni, mert személyi kölcsönként jövedelemtől függően pár százezret, vagy milliót lehet felvenni. Ehhez az szükséges, hogy minél több bankot keressünk fel, hogy egynél megtaláljuk a jövedelmünkhöz szabott feltételeket.

Szeretné elkerülni a felesleges sorban állásokat és indok nélküli elutasításokat?
Nálunk úgy találhatja meg az Ön számára ideális személyi kölcsönt, hogy nem kell fizikailag bankról, bankra járnia, mert egy helyen 37 bank ajánlatát tekintheti át.
Kérjen munkatársainktól banki hitelbírálatot, legyen tisztába lehetőségeivel. Töltse ki most adatlapunkat, ha biztosra akar menni és munkatársaink néhány órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot.

Meglévő kisebb összegű tartozását szeretné kiváltani kedvezőbbre?
Ehhez is nagyszerű megoldás lehet a személyi hitel, mert akár egy összegben vissza tudja fizetni meglévő áruhitel, hitelkártya, vagy egyéb tartozását.

 

Biztosra akar menni?

 

Nálunk biztosra megy! Van rá mód, hogy elkerülve az ügyintézés kellemetlen perceit, otthonából, vagy munkahelyéről intézve, egyszerűen, gyorsan jusson személyi hitelhez. Akár egy hét alatt a hiteligényléstől számítva!
Hitelkérelmét munkatársaink egyszerre több bankhoz nyújtják be, így 1-2 napon belül pontos tudomása lesz arról, melyik hitelintézetek fogadták el azt. Önnek már csak a beérkezett valós ajánlatokból kell választania! Így garantáltan a legolcsóbb, biztonságos, fix törlesztésű személyi kölcsönt tudja választani, ha igénybe veszi munkatársaink díjmentes segítségét.

 

A személyi kölcsön igénylésének alapvető feltételei

A személyi kölcsönt jellemzően jövedelemre lehet igényelni, ennek igazolására azonban az új szabályok alapján legalább 6 hónapos folyamatos munkaviszony szükséges.

A személyi hitelt 18 éven felül bárki igényelheti, 25 éves kor alatt azonban magasabb az elutasítási arány. A felső életkorhatár személyi hiteleknél 65 év.
Az igénylő cselekvőképes és devizabelföldi magánszemély lehet.

A választható devizanemek: Forint (HUF), Euró (EUR), Svájci frank (CHF). Jelenleg azonban forint és euró alapon érhető el személyi hitel az igénylők részére.

A hitel igénylője nem szerepelhet a KHR listán, azaz BARos státuszban sem passzív, sem aktív jelenléttel nem lehet személyi hitelhez jutni a jelenlegi hitelezési feltételek mellett. Ebben az esetben a személyi hitel igényléséhez tiszta, nem barlistás adós, kezes bevonása szükséges.

A személyi hitel igényléséhez szükséges továbbá:

  • Otthoni vezetékes telefon, ennek hiányában előfizetéses vagy kártyás mobiltelefon

A szükséges dokumentumok:

  • Rendszeres jövedelmet alátámasztó jövedelemigazolás
  • Érvényes személyi igazolvány (lakcímkártya), adókártya
  • Kártyás mobiltelefon esetén szerződés a telefonszámról (SIM kártya) + utolsó havi
  • Utolsó 2-3 havi közüzemi számla (telefon, víz, villany, gáz, fűtés, kábeltévé) + az befizetést igazoló csekk
  • 30 napnál nem régebbi Munkáltatói igazolás
  • Bankszámlájának eredeti kivonatai az utolsó 2 hónapból

Nyugdíjas igénylők esetén:

  • Éves nyugdíjértesítő (özvegyi nyugdíj esetén nyugdíjhatározat is)
  • Utolsó 2 havi nyugdíjszelvény
  • Saját bankszámla

További fontos tudnivalók személyi hitel igénylésekor:

  • Alkalmazotti munkaviszony esetében a jövedelemnek feltétlenül egy folyószámlára kell érkeznie. Amennyiben kézbe kapja fizetését, személyi kölcsön nem igényelhető kezes, adóstár bevonása nélkül.
  • A felvehető hitel összege nem lehet több,  mint a beérkező jövedelem 5-6 szorosa, adóstárs bevonása esetén 7-8 szorosa. A meglévő hitelek és az újonnan felvenni kívánt hitel együttes havi törlesztő részletei nem lehetnek magasabbak az igazolt jövedelem 30-40%-nál. Ebbe bele kell férnie a már meglévő hitelek törlesztőrészleteinek is.
  • Amennyiben a folyószámla kivonaton fedezethiány található, abban az esetben a bank a hitelkérelmet nagy valószínűséggel elutasítja.
  • A mellékelt közüzemi számlán nagyon hangsúly fektessünk a számlán szereplő fizetési határidő betartására. Késedelmes számlafizetés esetés automatikus elutasítást eredményez. A számla csatolása előtt mindig ellenőrizzük a fizetési határidőt és befizetés dátumát.
  • A lakossági folyószámlán látható mínuszos záróegyenleg, vagy a jóváhagyott hitelkeret túllépése is számos negatív pontot jelenthet a hiteligény bírálata során.

A személyi hitel igénylésének megkezdése előtt egy előzetes bírálatot végzünk. Az ehhez szükséges dokumentumok:

  • Jövedelemigazolás (30 napnál nem régebbi)
  • Elmúlt 3 hónap eredeti bankszámlakivonata
  • Érvényes személy igazolvány
  • Érvényes lakcímkártya
  • Érvényes adókártya

 

Tesztett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!